Remembering. – Similarity.

2hete, hogy itt hagyott.
2hete érzem újra azt, amit több, mint fél évig, kevesebb mint 1,5hónapja érezhettem.
Csak a fájdalom most 10szeresére nőtt.
Akárhova mehetek, akármerre nézhetek, akármit csinálhatok, mindig Ő és/vagy egy emlék fog eszembe jutni, ami örökre szóló kötődést jelent.
Ott van az a sarki ház, az utcám legtetején. Ott van, és lesz is az a ház. És mindig az fog eszembe jutni, hogy…
…Ott szereztem az első csókom.
…Ott érezhettem azt, hogy teljes mértékben szerelmes és boldog vagyok, egyszerre.
…Ott találkoztam egy nagyon aranyos kiscicával,
És ott láttam meg az Ő igazi aranyos énjét.
Le se lehet írni azt az érzést amit ott, akkor, abban a pillanatban éreztem. Lejátszódott a fejemben, hogy talán most Őt is boldognak láthatom, még ha nem is teljesen. Akkor, ahogy ott guggolt az az apró, szeretetre vágyó macska felett, láttam a hasonlóságot köztük.
Ott éreztem, hogy Ő olyan mint az a macska.
-Elveszett.
-Szeretetre vágyó.
-Erőszakos.
-Bátor.
-Szeretetre méltó.
-Sértett.
És végül…
-Fontos.
Számomra.
Egyikőjük se gyenge. Mind a ketten bátrak. De Ő mégis erősebb.
És ezért tisztelem. Mondhatjuk ezt is.
Az az édes kismacska rá emlékeztet.
Valahányszor meglátom, leülök mellé a földre, ő pedig bújik az ölembe. Pont mint Ő az utolsó napunkon együtt.
Valahányszor leülök hozzá, mint valami elmebajos, beszélgetni kezdek vele. Persze ő csak szuszog, nyávog és dagasztja a combom.
Valahányszor ez történik, mindig a sírás kap el és el sem ereszt, míg szabadjára nem engedem a könnyeimet.
Most mindenki azt gondolhatja, hogy mindezt csak egy macska miatt van.
DE számomra ő nem csak egy utcán talált cica. Számomra ő egy emlék, amit most egy kis, törékeny testbe rejtettek.
És ez a kis törékeny test nem olyan, mint az Ő teste.
Az Ő teste erős.
Tiszteletre méltó.
És ez fáj.
Mert az a kiscica is erősebb nálam.
Neki kell engem megmentenie, folyamatosan.
Nem tudom elviselni már.
Túl gyengének érzem magam.
Ő mégis azt mondja nem vagyok az.
Nem tudom.
Össze vagyok zavarodva.
Fáj..
Az az emlék amit eme picurka, törékeny, mégis erős testbe látok, már nem létezik.
Ez a kis törékeny test, elpusztult.
Hetek, sőt.
Hónapok óta nem láttam.
De a szívemben örökre meg fogom őrizni, az emlékét.
És az emlékeket amiket, az ő kis teste őrzött helyettem.
El kellett volna búcsúznom tőle.
De nem tettem, mert hittem, tudtam, igen tudtam, hogy látni fogom még.
Nem így lett..
Hiányzik.
Hiányoznak.
Mindketten.
Rég volt már.
De mindenre tisztán emlékszem.
MINDENRE.

Leave a Comment:

SCROLL TO TOP